Ganoderma

A Ganoderma több mint ezer évig a misztériumok ködébe burkolózott. Az emberek csak annyit tudtak, hogy "a Ganoderma megőrzi a fiatalságot, és rendszeres fogyasztás esetén hosszú életet biztosít", de a kínai alkimisták kivételével évszázadokig senki nem fogott tudományos kutatásba, hogy megállapítsa, miért is olyan hatékony. Az 1960-as évek végétől kezdődően számos kutatást végeztek a világ minden pontján, melynek következtében végre megfejtették kivételes hatékonyságának titkát.A DXN a világ legnagyobb ganoderma termelője!

2012. augusztus 28., kedd

DXN vagy Organo Gold vagy Gano Excel ganoderma?


A vadon növő ganoderma nagyon ritka, és nehéz begyűjteni. Ha valaki véletlenül rá is bukkan, a hatása szinte mindig elvész a gomba öregedése miatt, hiszen olyan keménnyé válhat, mint a bőr. Akár mérgező is lehet. Mivel a begyűjtése rendszertelen módon történik, bármiféle minőségellenőrzés teljesen lehetetlen.
1970-ben a Kiotói Egyetem Élelmiszertudományi Kutató Intézetének egyik technikusa, Mr. Yukio Naoi sikeresen alkalmazta a „spóraszétválasztó termesztési módszert” a ganoderma termesztésére. A módszert 1975-ben vezették be Ázsiában. Mivel a klíma és a talaj rendkívül kedvező, ez az eljárás mára széles körben elterjedt.
A DXN-t - a világhírű Indiai Institute of Technology-n diplomázott - Dato'dr. Lim Siow Jin alapította 1993-ban. Szenvedélyes érdeklődése a gombaemberi egészségére gyakorolt jótékony hatása iránt elvezette őt a ganoderma gomba csodálatos világába. Kutatási eredményei elindították azon az úton, hogy a gyógynövények királyának tartott ganoderma - vagy más néven Lingzhi -gomba, gyógyító tulajdonságait az emberek egészségmegőrzésének szolgálatába állítsa.

Ganoderma termesztéssel foglalkozó cég több száz is van csak Malaysiában is, de a nagyüzemi termelést, és a hatóanyag-kivonás szabadalmaztatott technológiáját Dr. Lim dolgozta ki és valósitotta meg, s az ő keze alatt lett a DXN a világ legnagyobb ganoderma termelő vállalata, Malaysia legnagyobb MLM exportöre, és a világ 28. legnagyobb MLM cége 2012-re!

Az 1993-ban indult kutatókból és hálózatépítőkből álló csapatból 1995-ben vált ki az a néhány ember akik késöbb megalapitották a Gano Excel céget, ami szintén nagyra nőtt, és szintén azt hirdeti, hogy ők a legnagyobb ganoderma termelő cég a világon. Üzletileg és az online jelenlétet figyelve úgy tűnik, hogy a DXN inkább az ázsiai térségben míg a Gano Excel az Amerikai kontinensen tölt be vezető szerepet. 2003-ban Bernie Chua részt vett a Gano Excel üzlet fellendítésében vezetőként. Azonban 2008 szeptemberében már elhagyta azt és Shane Moranddal és más nagy vezetőkkel megalapította az Organo Gold nevű szintén ganodermás MLM céget, aminek vezetésében és filozófiájában már sokkal nagyobb teret kaptak nem ázsiai vezetők is, és az ázsia gondolkodásmód és üzletvitel helyet, sokkal nagyobb teret kapott az amerikai hozzáállás és üzleti szemlélet és a pénz és siker orientált szemlélet! Szubjektív véleményem, hogy a DXN és a Gano Excel sokkal nagyobb hangsúlyt tesz a termékekre, és a „gyógyításra” míg az Organo Gold sokkal inkább a pénzről a meggazdagodás oldaláról közelíti meg az MLM-et!

A DXN sokkal nagyobb hangsúlyt tesz arra, hogy termékei minél olcsóbbak elérhetőbbek legyenek mindenki számára, így például egyszerűbb csomagolást alkalmaz, míg az Organo Gold nagy hangsúlyt tesz az exluziv megjelenésre, csomagolásra s emiatt és a sajátos marketingterv miatt a termékek ára néhol a duplája mint a DXN hasonló termékeié!
Ezen a 3 cégen kívül még vannak Amerikában más ganodermakávés MLM cégek is mint például a Healthy Coffee vagy a Sereni Gy !
Ahogy az Adidas és a Nike és sok más sport márka jól megfér egymás mellett a piacon, így a ganoderma kávés cégek is mind kiváló termékeket adnak fogyasztóik kezébe!
Az, hogy például Magyarországon melyik céghez csatlakozik az ember, mindenki maga dönti el a saját szempontjai alapján.  Ez lehet a szponzor személye, a cég iránti bizalom, a termékek ára, az üzletépítést segítő eszközök stb!
Mivel én a DXN hálózatát építem, ezért ennek előnyeit ismerem és képviselem a többiekről nem mondok véleményt!

A DXN előnyei Magyarországon:
A DXN, malajziai központjából irányítva sikeresen megvalósítja a "One Dragon", "One World One Market" and "One Mind" koncepciót. A DXN a gomba termesztésétől, feldolgozástól, egészen a fogyasztók felé irányuló marketing tevékenységig a teljes folyamatot felügyeli. A DXN világszínvonalú vezetési rendszere, kutatási és fejlesztési tevékenysége és csúcsminőségű termékei garantálják a DXN vállalat és munkatársainak sikerességét. A DXN a világ direkt értékesítő vállalatai közül az előkelő 28. helyet foglalja el. A DXN ganoderma ültetvény számos különleges és fontosjellemvonással büszkélkedik a csúcsminőségű ganoderma termesztésben.








 Ezek a különlegességek a következők:
-  Megfelelő Klíma - forró és párás környezet 26-27 C fok hőmérsékleti tartományban.

-  Tiszta víz - 7.0 7.9 pH fenntartásával

-  Friss levegő - az ültetvény messze van a lakott, szennyezett területtől,      hogy biztosítsák a méreganyag mentességet termékeinkben

-   Bio termesztés - természetes anyagokat úgy, mint rizs pelyvát és fűrészport használnak, rovarölőszerek és szteroidok nélkül. Ezzel a módszerrel,  több mint 200 fajta elsődleges és másodlagos szert állítanak elő, úgy mint enzim, koenzim, aminosav, vitaminok, szénhidrát és más nyomelemek amelyek megjavítják és fölerősítik a gomba minőségét, mennyiségét, növekedését és ellenálló képességét a kártevőkkel szemben.

-   Szövet kultúra módszer - 2 millió ganodermát termelnek csúcs minőségű,  egyszerű anya ültetvényen.

-  Felfüggesztett Elrendezési Módszer - azért használják, hogy a nemkívánatos dolgok ne kerülhessenek érintkezésbe a ganodermával, így annak   növekedése biztosított.


-   A DXN ganoderma ültetvénye 70 hektáros területen fekszik. Ez a legnagyobb ültetvény Malajziában, és a legelső, amelyik megkapta a MS ISO 14001:2004 tanúsítványt a Lloyd's Minőségbiztosítótól 2000 júliusában. Ez a tanúsítvány is biztosítja, hogy az összes ganoderma művelési folyamat megfelel a MS ISO 14001:2004 szabványnak, és kielégít minden, a Környezetvédelmi Minisztérium által támasztott követelményt.

-  2007 novemberében a Mezőgazdasági Minisztérium akkreditálta a DXN Lingzhi ültetvényt a Malajziai Biotervbe, ami azt jelenti, hogy megfelel az MS1529:2001 szabványnak és az Okleveles Bioültetvény követelményeinek is. Ezek a szabványok az egész világon elismertek, magasabb rendűek mint a csak Amerikában elnyert elismerések, minősítések. A DXN termékei 100%-ban szerves ganodermát tartalmaznak, és a bio követelmények a viztől a táptalajig és „trágyázásig” mindenre kiterjednek.

-  A DXN gyógyszerészeti gyár 34.000 négyzetméteren terül el és világszínvonalú berendezésekkel szerelték fel. Ez az első ganoderma feldolgozógyár Malajziában ami megkapta a TGA (Gyógyhatású Termékek Nyilvántartásba Vétele) oklevelét az Ausztrál Egészségügyi Minisztériumtól és a Lloyd's Minőségbiztosítótól megkapta a MS ISO 9001 2000 oklevelet 1999 szeptemberétől.A legelsők között kapta meg a GMP (Jó Gyártási Gyakorlat) oklevelet a Maláj Egészségügyi Minisztérium Nemzeti Gyógyszerészeti Hivatalától.


- A két DXN kávé feldolgozó gyár a 42.000 négyzetméteres beépített területtel és világszínvonalú létesítményekkel ahol étel és italtermékeket állítanak elő.

- A kutatás és fejlesztés a DXN küldetése, hogy biztosítsa a csúcsminőségű termékek gyártását. Ez a DXN közös erőfeszítése a kutatás fejlesztésében oda vezetett, hogy a vállalat termékei megfelelnek a legmagasabb nemzetközi szabványnak és annyira természetes eredetűek amennyire csak lehetnek.

- DXN Holding Bhd. Laboratórium Osztálya 2006. július 17-én megkapta a MS ISO/IEC 17025 Akkreditációs Oklevelet a műszaki megfeleléséért,meghatározott műveleti hatóköréért és a laboratórium minőség kezelőrendszerének működéséért.



A DXN üzleti lehetőség mellett sok dolog szól:
-  Elsősorban nem a gyors meggazdagodás a fő üzenet, így a marketingterv és az indulás nem a nagyértékű kezdőcsomagokra és nem nagy összegű elvárt havi forgalmakra épít. A cég fő üzenete, hogy mindenkit felnőtt emberként kezel, és nincsenek ezért beépített kényszerek, kötelező elvárások, bárki belekezdhet egyszeri 5000Ft-os regisztrációs díj befizetésével és egy termék megvásárlásával!

- A DXN vezetése mindenki számára elérhető, Budapesten van a központi iroda, és több vidéki nagyvárosban vannak service centerek lerakatok, ahol ingyen – szállítási költség nélkül – lehet átvenni a termékeket!

- Jelenleg a legnagyobb termékválasztékot biztosítja a konkurenciához képest. Az alap ganoderma kapszulák, kávék tea és kakaó mellett – ami a többieknél is van – a DXN bőséges választékot kínál más gyógygombákból pld Cordyceps, oroszlánsörénygomba, illetve Spirulina és Noni is van a választékban. Emellett a kozmetikai és higiéniai paletta is széleskörű aloés és ganodermás alkotórészekkel.

- Mivel a teljes termelés, termesztés, feldolgozás, csomagolás, kutatás, szállítás a cég kezében van, nincs külső beszállító, ezért a legjobb árakon is tud dolgozni a cég! Mivel a DXN fogyasztói hálózat elsődlegesen a stabil állandóan növekvő forgalomra épít, ezért előbbre való szempont, hogy sokan tudják havonta megvenni a termékeket, mint az, hogy az üzlet építők mennyit keresnek! A DXN nem a gyors meggazdagodás üzlete, hanem a kiszámítható stabil növekvő fogyasztói hálózat és az egyre növekvő passzív jövedelem forrás a jellemző rá! Az emberek nem azért veszik a termékeket mert az a jutalékfelvétel feltétele, elvárás és üzleti érdekük, hanem azért mert szeretik, és akkor is megvennék ha ennyiért üzletben árulnák, az üzleti lehetőség nélkül!

- A DXN európai szervezete vezetése olyan professzionális online eszközöket ad ingyenesen a tagok számára már 13 nyelven amivel az egész világon tudják építeni hálózatukat akár otthonról a számítógép mellett!

- A DXN családias jellege, rendezvényei egyediek, sokkal több bennük az emberi családias elem, mint a marketingfogások, az „amerikás show” jelleg, adrenalinszíntnövelő pár napig tartó külső motiválás, felpörgetés!

-  A DXN-hez ezért nagyon sok olyan ember csatlakozott és csatlakozik akik más MLM-re sohase voltak nyitottak, és akiket nem elsősorban a pénz érdekel, akiket nem fog meg az, hogy ők is milliomosok lehetnek, de szívesen vesznek részt a terjesztésben, és abban, hogy másoknak segítsenek az egészséges életmódban esetleg a gyógyulásban illetve szívesen vesznek részt rendezvényeken, baráti összejöveteleken.

Összességében a DXN egy mindenki által egyszerűen elindítható vállalkozás, óriási online támogatással, nagyszerű szponzorokkal és verhetetlen árú és minőségű termékekkel!

Akinek pedig más a véleménye azok számára ott van a többi cég lehetőségként!


Az Organo Gold termékek árai nehezen megtalálhatóak még jelenleg az interneten így csak a kevés meglévő forrásra hivatkozhatunk, ami szerint például:

Black Coffee  7500Ft Gourmet Latte 7500Ft  Gourmet Cafe Mocha 8700Ft stb...

A Gano Excel termékek árai még nehezebben megtalálhatóak online, így talán a fekete kávé ott 3750Ft ba kerül.

A DXN termékek árai minden céges webáruházban megtalálhatóak, lásd:

DXN Black Coffee 3425Ft  3 in 1 3545Ft Mochacsino 4450Ft ...stb
A termékek már aznap helyben megvásárolhatóak sok helyen, vagy utalás esetén már másnap kiszállítják a Magyarországi irodából, lerakatokból!


A dobozok tartalma mindegyik cégnél  nagyjából azonos, a szinte egyforma gramm mennyiség van vagy 20 vagy 30 tasakra szétosztva!


Mindenki döntse el hogy melyik céget, termékeket és üzleti lehetőséget választja !

DXN vagy Organo Gold vagy Gano Excel, esetleg Sereni Gy, vagy a Healthy Coffee?

Ha a DXN-t választja, keressen meg bizalommal a legjobb árakért, és a legjobb üzleti lehetőségért, szponzor vonalért!
Nagy Gábor ESSD

2012. március 20., kedd

Mitől gyógygomba a gyógygomba?

network.hu
Mitől gyógygomba a gyógygomba?
A gyógygombáknak nagyon sokféle egészség segítő hatást tulajdonítanak. Ez a bennük található béta glukánoknak köszönhető, amelyek egy jelentős csoportja antibiotikus hatású, más béta glukánok a ráksejteket képesek elpusztítani, de van olyan béta glukán csoport, amely az immunrendszer hatékonyságát javítja. Vannak béta glukánok, amik égési sérüléseket gyógyítanak, van olyan béta glukán csoport amelyik a cukorbetegséget gyógyítja és bizonyos béta glukánok a radioaktív sugárzás káros hatásait is képesek mérsékelni. A gyógygombákat már évezredek óta használják a hagyományos kínai orvoslásban és Japánban. Toxikus mellékhatásaik nincsenek és egyre többen köszönhetik egészségüket vagy javulásukat a gyógygomba készítményeknek.
A gyógygombák gyógyító hatását elsősorban a bennük lévő poliszacharidokkal magyarázzák. A poliszacharidok összetett szénhidrátok, azaz összetett cukrok. A cukrok nagyon sokféleképpen kacsolódhatnak egymáshoz, sokkal több és bonyolultabb molekulaféleséget képezhetnek, mint pl. a fehérjék. A sejtjeinket alkotó fehérjék nagy része cukormolekulához kötődve működik, amelyek meghatározó szerepet játszanak sejtjeink működésében, ingerfelvevő és –leadó mechanizmusaiban. A sejtjeinket elcukrosodott fehérjékből álló külső köpeny borítja, ami a sejtek közötti kölcsönhatásokat alapvetően meghatározza. A gyógygombák poliszacharidjai a sejtek közötti kölcsönhatásokban játszanak meghatározó szerepet. Amikor egy sejt belső szerkezetében változás következik be, a külső szénhidrát fehérje köpeny szerkezete megváltozik. Ezt érzékeli immunrendszerünk és a károsodott sejtet kiiktatva, előzi meg a nagyobb bajt (pl. rákos elfajulás). A ráksejtek nagy hányada képes a külső köpenyét úgy alakítani, hogy az immunrendszert megtévesszék, ezáltal ellenük hatékony immunválasz nem alakulhat ki. A gyógygombák poliszacharidjainak egy része képes hozzákötődni ezekhez a megváltozott külső köpeny mögé bújt tumor sejtekhez, mintegy megjelölve azokat. Ennek következtében a daganat sejtnek már sokkal nehezebb elbújnia az immunrendszer elől. Leegyszerűsítve a rákos megbetegedések elleni küzdelemben az immunrendszer és a poliszacharidok harcolnak a daganatsejtek ellen. A pontos mechanizmus feltárásának még csak az elején járunk.
Japánban a gyógygombák bizonyos poliszacharidjait elismert tumor gátló gyógyszerré fejlesztették, ez a Krestin, amelynek költségét fedezi az állami egészségügyi biztosítás. Ez a gyógyszer poliszacharid-K csoportot, fehérjékhez kötött poliszacharidokat tartalmaz, amelyet az immunrendszer működésének erősítésre használnak a rák kezelésében néhány európai országban, Kínában, Japánban és Ausztráliában. A Krestint adjuváns terápia részeként alkalmazzák a rák gyógyításában, daganatos betegek terápiájában. Adjuváns kezelés során általában több gyógyszert kombináltan alkalmaznak. Az in vitro, in vivo és a humán klinikai vizsgálatok előzetes eredményei bizonyítják a gyógyszer hatékonyságát a gyomor, nyelőcső-, vastagbél-, emlő-és tüdőrák adjuváns kezelésében, ugyanis a poliszacharid-K csoport gátolhatja a rák kialakulásának különböző mechanizmusait. A humán klinikai vizsgálatok arra utalnak, hogy a gyógyszer hatással lehet a rák kiújulásának megakadályozásában adjuváns terápiában és in vitro és humán vizsgálatokban gátolt bizonyos rákos sejtvonalakat. Daganatos betegek kemoterápiájában kiegészítésként alkalmazva növelte a rákos betegek túlélési idejét. Randomizált (véletlenszerű, véletlen mintavétel), kontroll vizsgálatok alapján a következő típusú rákos megbetegedésekben értek el eredményeket: gyomorrák (meta-analízise 8,009 beteg), colorectalis rák (randomizált, kontrollált vizsgálatban 448 beteg), kis-sejtes carcinoma, nem-kissejtes carcinoma. Vegyes eredményeket értek el a következő ráktípusokban: emlőrák, veserák, leukémia.
gyógyggombák poliszacharidjai nemcsak a rák gyógyításában, daganatos betegségek terápiájában használhatóak fel, hanem biztatóak az autoimmun betegségekben gyakorolt hatásuk is. Az autoimmun betegségben, az immunrendszer hibás működése miatt az egészséges, ép sejteket kezdi el pusztítani. A gyógygomba poliszacharidok immunmoduláns és immunstimuláns, azaz immunrendszert erősítő és támogató hatásait jól hasznosíthatják vírusos és bakteriális fertőzések kezelésében is.
A gyógyggombák nagy mennyiségben tartalmaznak ásványi anyagokat, nyomelemeket, mikroelemeket. A gombák kevés nátriumot, viszont sok káliumot és foszfort tartalmaznak, ezért jótékony lehet a használatuk magas vérnyomásban szenvedőknél. A gyógygombák rendszeres fogyasztása magas vastartalmuk miatt a vashiányos vérszegénység kialakulását előzheti meg. Sok cinket és mangánt tartalmaznak. A cink szervezetünk valamennyi sejtjében jelen van. Létfontosságú szerepet tölt be a vércukorszint szabályozásában, a sejtek anyagcsere folyamataiban, a nukleinsavak és fehérjék szintézisében azaz a sebgyógyulásban, növekedésben. A mangán olyan ásványi anyag, amelyre az emberi szervezetnek csak kis mennyiségben van szüksége. Mégis számos élettani folyamat fiziológiás működéséhez elengedhetetlen a mangán megfelelő mennyiségű bevitele. A mangán képes a szabad gyökök semlegesítésére, ezáltal fontos antioxidáns funkciót tölt be. Egyes kutatások azt igazolták, hogy a daganatokban alacsony a mangánnal kapcsolódott SOD enzim szintje, amely arra utal, hogy a mangán szerepet játszik a rosszindulatú daganatos állapotok kifejlődésének megakadályozásában. A mangán számos, az anyagcserében kiemelkedő szerepet játszó enzim felépítéséhez és működéséhez szükséges. Az enzimműködés befolyásolásán keresztül a mangán kellő mennyisége elengedhetetlen egyes hormonok, főleg a pajzsmirigy- és nemi hormonok előállításához. Kiemelkedő a ganoderma lucidum germánium tartalma. A germánium olyan nyomelem, ami hasonlóan a szelénhez, elősegíti a nehézfémek és más mérgező anyagok szervezetből való kiválasztását.
A gombák vitamin tartalma magas mind a vízben  (C-vitamin, B vitaminok), mind a zsírban oldódó vitaminok (D, E, K, A) tekintetében. A gombák nélkülözhetetlenek a vegetáriánus étrendben a folsav és B12 vitamin tartalmuk miatt. Folsav és B12-vitamin nélkül vészes vérszegénység alakulhat ki. A folsav csökkenti a koraszülés veszélyét és szedését már a terhesség előtt ajánlott elkezdeni, mert a fejlődő embrió gerince csak folsav jelenlétében záródik le tökéletesen. Folsav hiányában nyelvgyulladás lép fel, gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkeznek. A B12-vitamin csak állati eredetű élelmiszerekben és a gombákban található meg, növényi eredetűben nem. Ez is bizonyítja, hogy a gombák közelebb állnak az állatokhoz, mint a növényekhez. Mivel növényi tápanyagokban nem található meg a B12-vitamin, vegetáriánusoknak a vészes vérszegénység megelőzése érdekében mesterségesen vagy természetes úton, gombák fogyasztásával kell pótolniuk a B12-vitamint. Legkedvezőbb módon akkor hasznosul, ha B6-vitaminnal együtt szedik. Mivel a gombákban nagy mennyiségben találhatóak B-vitaminok, rendszeres fogyasztásuk kiválthatja a szintetikus, mesterséges vitaminok szedését. B12-vitamin hiányában szinte teljesen leállhat a vörösvértestek képzése, így vészes vérszegénység lép fel, az anyagcsere-folyamatok zavarának következményeként pedig gyomor-bélrendszeri és idegrendszeri panaszok, étvágytalanság, növekedési zavarok jelentkeznek.

Hogyan segíthetnek a gyógygombák a rák kezelésében?

Folyamatosan kutatják, hogy egyes gombákat, gyógygombákat miként lehetne felhasználni a daganatos betegségek gyógyításában. Rájöttek, hogy a gyógygombák hatóanyagai általában kifejezetten nagyméretű molekulák.
A rosszindulatú daganatos sejtek működéséhez szükséges a folyamatos tápanyag ellátás. A tumor sejtek mint az élősködők a környezetüktől vonják el a szükséges tápanyagot és olyan olyan anyagokat bocsátanak ki, amik a daganatok környezetében az új ér képződést stimulálja. Viszont ezeknek az ereknek a minősége meg sem közelíti a normális erek falának a minőségét. Ezek az erek hézagosak, egyenetlen felszínűek. A normális, egészséges érfalon keresztül bizonyos méret felett semmilyen molekula nem juthat át, de a daganatot ellátó erek átengedik a molekulákat. A gyógygombák óriás molekulái a normális sejtekbe nem nagyon jutnak be, viszont a rossz minőségű daganatos sejteket ellátó erek falán könnyen átjutnak és ezáltal a tumor sejtekbe is nagyobb koncentrációban képesek feldúsulni és azok pusztulását okozni. Jelenleg a kemoterápiás szerek kis molekulákból épülnek fel, ezért a normális sejtekbe is könnyen bejutnak a normális erek falán átvándorolva, ezért nem csak a daganat sejteket, hanem a normális sejteket is károsítják.
A gyógygombákban nagy mennyiségű béta glükánt (poliszacharid) fedeztek fel. Eddig a felfedezésig úgy tartották, hogy a gyógygombák csak indirekt módon, az immunrendszer erősítésén keresztül hatnak a különböző egyéb és daganatos betegségekben. A kutatók folyamatosan tanulmányozzák a béta glükánok immunrendszerre gyakorolt jótékony és terápiás hatásait, de a poliszacharidok pontos működését még ma sem ismerjük. A béta glükánok immunrendszer stimuláló hatását minden egyes vizsgált állatfaj esetében sikerült kimutatni a földigilisztától egészen az emberig. Jelenlegi ismereteink szerint a poliszacharidok közül a béta glükánok voltak képesek minden egyes vizsgált fajnál pozitív hatást kifejteni az immunrendszerre. Japánban már 25 éve használják rákos betegek immunterápiájának kiegészítőjeként a gyógygomba alapú béta glükánokat. Ezek a poliszacharidok erősítik a szervezet természetes védekezőképességét és erősítik az immunrendszert a daganatos betegség elleni küzdelemben.
A gyógygombákat és a gyógygomba kivonatokat egyre több országban használják a rák elleni küzdelemben az immunrendszet erősítő, immunmoduláns tulajdonságaik és direkt daganat gátló hatásuk miatt. A leggyakrabban használt gyógygombák a ganoderma lucidum (reishi, pecsétviaszgomba), shiitake gomba, maitake (grifola frondosa, bokrosgomba)és a cordyceps (kínai hernyógomba). Ezeknél a gyógygombáknál az eddigi kutatások anti-tumor hatást, vírusölő hatást, gyulladás csökkentő hatást és májvédő tulajdonságokat feltételeznek.
A Ganoderma lucidum gyógygombát a gyomor, a máj, a tüdő és a bőr rákos megbetegedéseinek gyógyításánál is alkalmazzák. A Linus Pauling Institute of Science és a Medicine (USA) 250 „reménytelen” betegnek adagoltak nagy dózisban reishi kivonatot kiegészítésként terápiájukban. Megfigyelték, hogy a fertőzések csökkentek, ami annak köszönhető, hogy az antitestek termelése javult. A különböző vizsgálatok javulást mutattak a tüdőrák, agydaganat, májrák, vese-és hasnyálmirigy-rák kezelésében. Továbbá a bélráknál spontán gyógyulást észleltek. Megfigyelték még, hogy a betegek kevésbé voltak hajlamosak a gyulladásra, kevésbé hullott a hajuk és erősödött az általános állapotuk. Szakemberek tapasztalatai szerint a reishi elősegíti a megfelelő immunválasz kialakulását, csökkenti a kemoterápia mellékhatásait és védi az ép sejtek DNS-ét.
Ganoderma lucidum gomba fogyasztása alkalmas lehet az immunrendszer erősítésére, általános közérzet javítására, asztmára, cukorbetegségre, magas vérnyomásra, szív és érendszeri problémák valamint kemoterápia kiegészítő kezelésére, szexuális problémák javulásához. Az, hogy hol és milyen mértékben tud hatni sok tényezőtől függ. Ilyen a személy általános fizikai, lelki szellemi állapota, az eset súlyossága, előrehaladottsága, illetve az életmód egyéb területei pld sport, táplálkozás, dohányzás stb!
Tehát hangsúlyoznám, hogy a ganoderma nem gyógyít, nem is gyógyhatású készítmény de bizonyítottan és hatékonyan serkenti a test öngyógyító képességeit, és megadja a test ezen tevékenységéhez a szükséges és nélkülözhetetlen tápanyagokat, amit egyébként a hiányos és egészségtelen táplálkozás miatt nem viszünk be a szervezetbe!


A Ganoderma lucidum gomba fogyasztásának mellékhatásai
A pecsétviaszgomba alkalmazása során különösebb mellékhatásra nem kell számítani. A Ganoderma lucidum gomba immunstimuláló hatással rendelkezik, ezért kerülni kell az immunszupresszív (immunrendszer működését csökkentő) készítményekkel történő együttes alkalmazását. Kerülendő a Ganoderma lucidum fogyasztása véralvadásgátló gyógyszerek, Aszpirin szedése mellett, mert összeadódó hatásra lehet számítani (Shimizu és munkatársai, 1985). Nagyon ritkán a gomba felhasználása során egyéni rekacióként allergiás tünetek jelentkezhetnek.