Ganoderma

A Ganoderma több mint ezer évig a misztériumok ködébe burkolózott. Az emberek csak annyit tudtak, hogy "a Ganoderma megőrzi a fiatalságot, és rendszeres fogyasztás esetén hosszú életet biztosít", de a kínai alkimisták kivételével évszázadokig senki nem fogott tudományos kutatásba, hogy megállapítsa, miért is olyan hatékony. Az 1960-as évek végétől kezdődően számos kutatást végeztek a világ minden pontján, melynek következtében végre megfejtették kivételes hatékonyságának titkát.A DXN a világ legnagyobb ganoderma termelője!

2014. augusztus 13., szerda

Valamiben mindenkinek meg kell halnia!?


Talán 10 éve volt, amikor még egy másik cég egészség programjával foglalkoztam, szintén MLM formátumban, amikor találkoztam egy anyukával. Antioxidáns méréssel, és vitaminokkal foglalkoztam, és ilyen állapotfelmérést ajánlottam a hölgynek. Ekkor hallottam életem egyik legmegdöbbentőbb mondatát, egy teljesen átlagos, normális polgárinak tűnő anyukától:



Valamiben mindenkinek meg kell dögölni úgyis, s legalább hamarabb örököl a gyerek! – mondta.
Gyerek vitamin még érdekelte, de hogy vele mi lesz az nem volt fontos!

Ha valaki úgy dönt, hogy egy egészséggel foglalkozó MLM céghez csatlakozik, és belekezd a termékek népszerűsítésébe, hamar rá kell jönnie, hogy ami neki evidens, nagyszerű és csodálatos immár, amióta csatlakozott az adott céghez, mások számára teljesen érdektelen, közömbös, vagy éppen nevetséges! Az ember szeretné továbbadni, a nagyszerű lehetőség hírét, és mindenkit meggyőzni róla, mennyire fontos az egészségmegőrzés, a megelőzés, hogy mennyi mindent tehetünk még az egészségünkért, gyógyulásunkért, azon kívül, hogy az orvosokhoz járunk, gyógyszereket szedünk, és ha valami baj van, gyorsan fogadkozunk, hogy életmódot váltunk! És akkor ilyen falakba, hozzáállásokba ütközünk, mint ez a hölgy volt nekem!

Akarva akaratlanul is, el kell fogadnunk azt az igazságot, hogy csak olyan embereknek lehet és tudunk segíteni, akik maguk is segítséget keresnek, olyanoknak tudunk tanácsot adni, mit változtassanak, akik maguk már eljutottak, oda, hogy változtatni akarnak!
El kell fogadnunk, hogy a mi feladatunk, nem más, mint a tájékoztatás, és nem a meggyőzés!
Sőt a legrosszabbat tesszük, ha úgy gondoljuk, hogy a csatlakozásunk után, az elsődleges feladatunk, hogy lerohanjuk a környezetünket és mindenkit meggyőzzünk róla, hogy egészségtelenül él és mennyire nagy szüksége lenne a mi termékünkre! A legrosszabb mikor valaki, mondjuk - villanyszerelő, festő, vagy titkárnő stb. létére – nekiáll „orvosi vagy természetgyógyászi tanácsokat, „recepteket” osztogatni, gyógyulási tippeket adni, és valami TITOK ismerőjeként fellépni.

Az ilyen önjelölt gyógyítok, hozzák a legtöbb negatív véleményt és elutasítást a táplálék kiegészítőket forgalmazó cégek felé. Hát, még ha arra utaló a viselkedésünk, vagy csak maguktól rájönnek, hogy ebből hasznunk is van, jutalékot is kapunk érte, senki se mossa le rólunk, hogy minden egészségügyi tanácsunk mögött üzleti érdek van, és azért akarunk segíteni, mert ezzel pénzt keresünk!

Bizony a legjobb tanács ilyen esetekben, és mindenkor, hogy nem szabad megváltoztatni akarni az embereket, nem szabad megmondani mi a jó és mi a rossz nekik, hanem hitelessé kell válni, és kivárni, amíg ők látják meg a változást rajtunk, és kérdeznek rá, mi is a mit szedsz, mi az, amivel foglalkozol!
Ma összefutottam egy régebbi munkatársammal a DXN irodában, és lelkesen mondta, hogy képzeljem, neki nagyon bevált a DXN gano masszázsolaj, és most mindenki olyat kér tőle!
Igen, ez a folyamat! Te használod, neked beválik, meglátszik rajtad, meggyógyulsz tőle, erősebb leszel, nagyobb teljesítményre vagy képes, szebb lesz a bőröd, sorolhatnám még, és mások kíváncsiak lesznek rá! Amíg csak reklámozod, el akarod adni a termékeket, falakba fogsz ütközni, mert senki se szeret eladni, senki se szereti, ha el akarnak adni neki valamit! De mindenki szeret vásárolni!

Ezért a legjobb a mit tehetsz, hogy felhívod a figyelmet arra, hogy te mivel foglalkozol, mit szedsz és tájékoztatod a környezeted, hogy ha esetleg majd ilyesmit szeretnének vásárolni, akkor nálad is megtalálhatják, tudsz nekik segíteni. A legjobban ezt akkor lehet megtenni, ha már van valami pozitív tapasztalatod, pláne, ha látványos az eredmény! De ha nincs semmi bajod, az se baj, hisz nálunk a DXN-ben, nem csak egészséget, hanem élvezetet is népszerűsítünk akár a kávék, forró csoki, tea, de még a Cordypine wellness italával is!

Csak egy jó tanács! Ne mond senkinek azt, hogy neki mit kellene szednie!
Beszélj neki arról, hogy van egy ismerősöd akinek hasonló panaszai voltak és ő milyen javulást élt át! A legjobb persze ha te magad vagy ilyen, de nem muszáj, csak ezért ne légy beteg:)

Beszélj arról, hogy nem-e tud segíteni megtalálni azokat az embereket akiknek problémájuk van a kávéívással, a reluxszal, a magas vérnyomással stb? Vagy tud-e valakit aki elég vállalkozó kedvű, szabad és kreatív, hogy kipróbálja magát, egy komoly befektetést nem igénylő, de nagyon komoly mellék jövedelmet ígérő vállalkozásban, ahol ingyen eszközökkel és képzésekkel segítik a bátor jelentkezőket!  STB. Érted, sose a veled szemben állónak ajánlj, hanem ő csak közvetítő legyen! Aztán közben lehet, hogy ő is rá kérdezz mi is ez!
Nos ezek csak trükkök, de sokszor bevált már.

A fontos, hogy egy valamit megérts! Az emberek tele vannak már információdömpingekkel!
Elég, ha fent vagy a Facebookon és már naponta találkozol a legkülönfélébb praktikákkal, gyógyulást ígérő termékekkel, „gyógyszeripari leleplezésekkel”, természetgyógyászi tanácsokkal és nehéz ma azt állítani, hogy a te terméked a legjobb és kitűnik a sorból. 
Lehet vetélkedni antioxidáns értékekkel, ORAC értékkel, vitamintartalommal stb de hidd el az embereket nem az ajánlatod és a céged érdekli elsősorban!
Nem fogja őket lenyűgözni, hogy a világ legnagyobb ilyen típusú cége, hogy mennyi cikk van róla, hogy mi mindent írnak róla, és mi mindent ígérnek hatásainak!
Persze ha hirdetsz, ha reklámozol, akkor jó, ha ezek benne vannak, hátha van, aki pont ezt keresi, de a személyes kapcsolataidban, az „offline” munkában, elsősorban a te hitelességed a döntő!

/Nem akarok senki vallásába gázolni, de ma már nem olyan időket élünk, amikor valakik ki mondják, hogy mi az igaz vallás, és erőszakkal akarják, azt rákényszeríteni a társadalomra lásd inkvizíció! Bár konzervatív kormányzás alatt van egy kis ilyen hajlama a hatalomnak. Tömegeket napjainkban nem azok mozgatnak meg a hit területén se, akik azt harsogják, mi vagyunk az egyetemes, a legnagyobb, legigazibbak, hanem azok a közösségek, ahol a hit nem csak vasárnap, vagy csak karácsonykor húsvétkor hit, hanem minden nap, a templomon, egyházukon kívül is, és jelek, csodák, bizonyságok, tapasztalatok, megváltozott életek tesznek róla bizonyságot!  Bocs a kis prédikációért, de ez a legjobb példa ide!/

Az emberek bizonyságokat, tapasztalatokat, változásokat, „gyümölcsöket akarnak látni a fán”! A cég terméke tehát elsősorban te vagy!

Persze tovább kell lépnünk, hisz ez egy MLM rendszer is egyben, ahova az emberek többsége, a plusz jövedelemért, a passzív jövedelemért csatlakozik!
Sok helyen ezt úgy hidalják át, hogy azt mondják: Itt nem a termék a fontos hanem, hogy pénzt kereshetsz vele! Keress üzletépítőket, és a fogyasztók lesznek a melléktermékek!

Hát ez is egy megközelítés, és van benne igazság! Nem tagadom ez a kérdés mindig nyitott marad a táplálékkiegészítős cégeknél! Termék vagy üzlet legyen előtérben?

Tény, hogy sokkal jobb megközelítés, az, ha üzleti lehetőséget kínálunk, egy szabad vállalkozást az embereknek, minthogy felvegyük a gyógyító szerepét és mindenképp a termékek „értékesítésével „ foglalkozzunk. Ki szeret belebonyolódni személyes tragédiákba, gyógyíthatatlan vagy épp csak fájdalmas betegségekbe, emberekbe? Ki akar adagolási, dozírozási tanácsokat osztogatni, és megismerkedni rengeteg fajta betegséggel? Ki akar állandóan a törvény kardja alatt járni, kelni, és félni mikor mond olyat, amit nem szabad, amit a törvény büntet!?
Sokkal jobb ha az embereknek módszereket, eszközöket adunk, tanítunk meg amivel hálózatot építhetnek és plusz pénzt kereshetnek! És persze, lesznek akik erre nem érzik alkalmasnak magukat, és nem is akarnak azzá válni, de közben a termék megteszik neki, és fogyasztók lesznek!
Hát erre mindenkinek meg kell találnia a maga válaszát, én nem osztom az észt, nem akarok megítélni senkit! Engem személy szerint zavart, mikor az előző cégemnél megtartották a prezentációt, amiben szerepelt, hogy mennyi szabadgyök fenyegeti szervezetünket, köztük a cigaretta több millióval, majd kivonult a tömeg, és néhány „komoly” hálózatépítő, nem is félrehúzódva, hanem szabadon, élvezettel elkezdte szívni a cigijét! Hát valószínűleg ők voltak, akik csak a pénzért csinálták. Elnézést a szubjektív álláspontomért, de nekem ez felfoghatatlan, hogy lehet méregteleníteni s utána mérgezni magunkat szándékosan! Csiki csuki ki lesz a győztes?:)

Visszatérve eredeti témámra, valamiben tényleg mindenkinek meg kell halnia. A földi életünk korlátozott időtartamú, még ha egyre feljebb is tolódik az a határ.
Ahhoz, azonban hogy az idősebb napjaink, ne nyögdécselve, fájdalmak közt, orvosi rendelőkben ülve teljen el, tenni kell sok mindent, sokszor harcolni kell magunkkal, legyőzni a fáradtságot, lustaságot, kényelmi zónát, elmebeli magaslatokat. És ami a legfontosabb szeretni kell élni! Élvezni kell az életet, akarni kell élni!

Ehhez viszont nagyon fontos, hogy tudjuk, honnan jövünk és hova megyünk?! Mi az életünk értelme? Miért élünk? Van-e értelme a küzdelemnek? Mert ha ezekre nincs válaszunk, akkor nagy bajban lehetünk! Akkor valószínűleg minket nem a megelőzés fog érdekelni hanem a feladás, a gyors befejezés.

Mindenkit megdöbbentett Robin Williams öngyilkossága és viszonylag korai halála. Elképesztő, hogy a szórakoztatás ilyen nagy mestere, akin nevetett a világ, akit mindenki szeretett ilyen szomorú módon ment el közülünk! Nem volt beteg, nem volt szegény, milliók szerették és mégis elvesztette az élet értelmét célját!
Nos remélem te nem ez a kategória vagy, és nem meghalni akarsz, hanem sokáig egészségesen élni, és ezért kész vagy felvenni a harcot és mindent megtenni ezért!
Táplálék kiegészítés terén én már megtettem a lépéseket, nekem a mozgás és sport terén kell megfeszítenem magam és elindulni!
Mert én nem akarok hamar meghalni, és a gyerekeim meg addig is megkapnak minden támogatást a DXN üzlet segítségével!

Összefoglalás:
1.       Legyél életorientált, szeress élni!
2.       Ne akarj másokat megváltoztatni, legyél hiteles jó példa!
3.       Ha csak az üzlet miatt csatlakoztál is, hidd el ez nem szerencsejáték, nem pilótajáték!
A mi termékeink az egészséggel kapcsolatosak! És ami neked bevált annak leszel legsikeresebb képviselője!
4.       Ne akarj gyógyító lenni, ne a beteg emberek legyenek a célcsoportjaid! Olyan embereket keress, akik változtatni akarnak az életükön minden területen, akár a pénzforrás akár az egészség legyen az!
5.       Tudják rólad az emberek mivel foglalkozol, de ne akarj senkit meggyőzni! Hidd el figyelni fognak téged, és ha látják a pozitív változást ők fognak keresni!

LÉGY EGÉSZSÉGES HOSSZÚ ÉLETŰ GAZDAG ÉS BOLDOG!

Nagy Gábor

Ha szeretnél többet tudni a DXN cégről a termékekről, itt tájékozodhatsz, csatlakozhatsz és vásárolhatsz is!
http://wellnesskavehaz.hu/blog

2013. július 14., vasárnap

Tényleg az OG ganoderma lenne az igazi, vagy csak egy hamis marketing fogás ez?


A Hagyományos Kínai Gyógyászatban évezredek óta megkülönböztetett tisztelet övezi a lingzhi-t. Már a legelső kínai gyógyszerkönyvben, Shennong gyógynövénykönyvében is a legmagasabb minőségű "gyógyszerek" közt szerepel, melyek még huzamosabb ideig történő fogyasztás esetén sem okoznak mérgezést és nincs semmilyen káros mellékhatásuk. Ugyanebben a műben 6 színváltozatát írják le, melyekről mára kiderült, hogy külön gombafajok.
A vörös színű lingzhi-t a pecsétviaszgombával (Ganoderma lucidum) azonosították, mely javítja az állóképességet, fokozza a szervezet öngyógyító képességét, segít abban, hogy megőrizzük egészségünket, és hosszú életet élhessünk.

A vadon növő Ganoderma nagyon ritka és nehéz begyűjteni. Ha valaki véletlenül rá is bukkan egy-egy példányra, a gomba hatóanyag tartalma legtöbbször már közel sem optimális, emiatt hatása nehezen kiszámítható. Mivel a vadon növő példányok gyűjtése esetleges, így az ebből készült termékek minőségének standardizálása szinte lehetetlen.

1970-ben a Kiotói Egyetem Élelmiszertudományi Kutató Intézetének egyik technikusa, Dr. Yukio Naoi sikeresen alkalmazta a "spóraszétválasztó termesztési módszert" a Ganoderma termesztésére. A módszert 1975-ben vezették be Ázsiában. Mivel a klíma és a talaj rendkívül kedvező, ez az eljárás mára széles körben elterjedt.

A ganoderma gyógygombával a DXN alapítója Dr Lin már a 1990-es években foglalkozott, és részt vett a nagyüzemi termesztés és egy szabadalmaztatott hatóanyag kivonási módszer kidolgozásában. 1993-ban alapította meg a DXN céget, és a ma már a világ legnagyobbjának tartott malajziai bio ganoderma farmokat! 1995-ben vált ki egy másik kutató, aki megalapította a Gano Excel céget. 
Ebből vált ki 2008-ban Bernie Chua, aki létrehozta az üzlet és pénz orientáltabb Organo Gold céget, miből 2010-ben kiváltak, hozták létre  a Sereni Gy szintén ganodermás céget. 

A ganoderma népszerűsége töretlen, így újabb cégek alakultak napjainkban is. Amerikában a Healthy Coffee, vagy a legfrissebb Ganolife céget említhetnénk. Magyarországon Professzor Dr. Fachet József, az MTA orvostudományok doktora, rákkutató, immunológus és Varga Gábor hatóanyag szakértő nevével fémjelezett ganoderma termékek a legismertebbek, varga gomba néven is kerülnek forgalomba. De egyre többet lehet hallani a Fülöpjakabi biogazda, Gyöngyösi Sándor saját termesztésű ganoderma gombáiról is. Nem célom ezekről véleményt alkotni, mindenki maga dönti el milyen forrásból és hatóanyag tartalommal, tisztasággal szerzi be a gyógygomba készítményeit.

A ganoderma gyógygomba - a fogyasztásával elért rendkívüli eredmények, s az egyre több gyógyulásról szóló beszámoló, riport hatására napjaink egyik legnépszerűbb táplálék kiegészítője lett, s így természetesen az értékesítésben érdekeltek számára nagy üzleti lehetőség is. A különböző konkurens cégek természetesen mind mind a saját terméküket tartják a legjobbnak, és leghatékonyabbnak. Ez még természetes is lenne, ha a saját értékeiket nem mások fölé helyeznék, és nem állítanának olyat, ami szakmailag nem igaz.
Márpedig van egy cég, aki mindenáron el akarja hitetni, hogy az ő fába oltva termesztett ganodermájuk a világon egyedüli organikus és certifikált gomba, és persze így a legjobb is!

Idézek egyik Organo Goldos vezető hozzám írt leveléből: „De van egy kis baj. A DXN Malajziai gyárában, gyártott kávéban lévő ganoderma nem ORGANIKUS! Tehát nem alkalmas a kínai gyógyászathoz! Ha kíváncsi rá megmutatom önnek a tanulmányt, még mielőtt megjelentetem a sajtóban! Bocsásson meg a kéretlenül kapott levélért, az Organo Gold vele együtt az európai BLACKDIAMONDOK, DIAMONDOK, akik a világ legtöbbet kereső hálózatépítői, nem tekintik konkurenciának az ön cégét! „ – szólt a lekicsinylő felsőrendű tudatról árulkodó levél.


Nos utána néztem és kérdeztem független, elismert gyógygomba szakértők véleményének, hogy számít-e, és befolyásolja-e a minőséget az, hogy kemény fába oltva vagy keményfa forgácsba intenzív módon termesztik-e a ganoderma gombát. Neveket nem említenék, mert nem akarom, ilyen vitába belekeverni őket, mint magán ember kérdeztem. Íme, a válasz és szakértői vélemény:

"A pecsétviaszgombát természet közeli (rönkös) ÉS intenzív (zsákos) módszerrel is lehet termeszteni, ugyanakkor a két módszer eltérő termésidőt eredményez.
Egy élő rönköt nehezebben szőnek át a gombafonalak (hifák), hogy azokból micélium, majd termőtest képződhessen.

A természet közeli változat leírása (röviden):
A lombos keményfákat döntés után 15–20 napig fektetik, majd rövid rönkökre vágják, és a vágásfelületen oltják be. Az átszövetési idő 2–3 hónap. A rönköket a földbe süllyesztik. Az első termőtestek legkorábban a beoltást követő 6 hónap múlva jelennek meg. Az így beoltott rönkök 4–5 évig is teremnek. Az OG 18 hónapos ganodermákat nevel akkor töri fel a spórákat.




Az intenzívé pedig (szintén röviden):
Zsákos termesztésnél enyhén (10–15%) dúsított keményfa fűrészport használnak, 5%-os korpadúsítással, melyet 1,5–2 kg-os zacskókba töltenek. Az átszövetéshez 25–30 °C és kb. három hét szükséges. Az első gombakezdemények a 30–40. napon jelennek meg, a zacskók száját az 50. napon nyitják ki. A termőtestek fejlődéshez szobahőmérséklet, 100–200 lux fény, 90–95%-os relatív páratartalom és akár 60 nap szükséges.


Ázsiában a fűrészport 10–20% durva gabonakorpával (búza, rizs, rozs stb.), 1–2% kalcium-karbonáttal és gyakran 1% körüli szacharózzal dúsítják. A tápközeg nedvességtartalma legalább 70% kell, hogy legyen!
Az intenzív (zsákos) termesztés során is olyan faanyagot használnak, mint a természetutánzó (rönkös) termesztésnél, csak egyes hatóanyagokkal dúsítják, hogy kiszámíthatóbb legyen a hatóanyag tartalma.
Szakmailag NINCS jelentősége, hogy melyik módszert választja valaki, ugyanis úgyis valamely hatóanyagra standardizálva kerülnek forgalomba a készítmények.


Épp a hasonló értelmetlen viták miatt a téma üzletileg nem érdekelt szakemberei már kezdeményezték a Magyar Mikoterápiás Egyesület létrehozását, hogy a hazai piacon kapható gomba illetve gombákat, gomba hatóanyagokat tartalmazó készítményeket azonos paraméterek alapján, objektíven lehessen, bevizsgál(tat)ni és a marketing háborúban a fogyasztók végre tények alapján tudják eldönteni, hogy melyik terméket választják. Vagyis az Organo Gold által hangoztatott felsőbbrendűségnek nincs tudományos alapja, az nem más, mint marketingfogás!” – eddig a szakvélemény!

Valóban ez nem csak marketingfogás, hanem burkolt indoklása magyarázata annak, miért kerülnek kétszer annyiba termékei, mint másoknak, akár a DXN, Gano Excel, Tiens vagy a Varga Gábor ganoderma gomba készítményeit nézzük.
Egy ganoderma termék értékét nem a termesztési mód határozza meg, hanem a hatóanyag tartalom, ami nagymértékben függ a termesztési módtól függő, helyes „szüretelés időponttól”, a feldolgozási és hatóanyag kivonási eljárástól! Egészen más ahol a gombatestet ledarálva készítenek ganoderma port, mint ahol a spórákat feltörik szabadalmaztatott eljárással és a hatóanyagot vonják ki, kizárólag az kerül a kapszulákba!
Kiemelném még azt is, hogy a DXN-nél kapható GL kapszula, nem a felnőtt gombatest spóráiból készül, hanem 18 napos gombafonalakból, micéliumból, ami a búzacsírához és más csírákhoz hasonlóan, egyes tápanyagokból és hatóanyagokból többszörösét tartalmazza ebben a növekedési fázisban lásd itt pld 4-szeres szerves germánium és poliszacharid tartalom!
Mindenki maga döntse, el kitől vásárol, hisz a legolcsóbb az lehet, hogy drágább mert kevesebb benne a hatóanyag, de az se biztos, hogy a legdrágább a legjobb, hisz ott már lehet, hogy a haszon és nyereség növelése a cél, nem a jogos költségek.

Ha részletesebb leírás is érdekli, akkor idézek a Dr Szabó László Babulka Péter és Födi Attila szakemberek által összeállított Ganoderm Lucidum könyvből.:
http://mek.oszk.hu/10600/10609/10609.pdf


„A Ganoderma lucidum életmódját tekintve fakultatív parazita. Tehát számára nem feltétlenül szükséges valamilyen gazdanövény, hanem szaprobiontaként korhadékon is megél. Mesterséges termesztésével az 1970-es években japán, kínai és malajziai kutatók jelentős sikereket értek el. A kísérletek kezdetén azt tapasztalták, hogy tápközeg szempontjából különös igénye nincs, számára a legtöbb lombos fa fűrészpora megfelelő, akárcsak a shii-take esetében. A hővel kezelt és zsákokba töltött fűrészpor-tápközeget a beoltott micélium (inokulum) közel egy hónap alatt félig átszövi, ha a zsákok le vannak zárva. Ha ebben a stádiumban a zsákokat kinyitották és biztosították a páradús (legalább 90%-os páratartalmú) levegővel való érintkezést, valamint a legalább 25–30°C-os hőmérsékletet, akkor kb. két hónap múlva a tenyészetek termőre fordultak, megjelentek a termőtest-kezdemények. 8–10 hétig növekedtek a gombák teljes, kalappal rendelkező termőtestet fejlesztve.

Malajziában a tápközegbe a fűrészporon kívül kisebb (5–10%) arányban rizsdarát és aprított citromhéjat is kevertek. Steril körülmények között, a gombával átszőtt, nedves, előzetesen főzött gabonaszemekkel (micéliummal átszőtt oltóanyag, csíra vagy inokulum) végezték a zsákokba helyezett és hőkezelt tápközeg beoltását. A hőkezelés során a táptalajt 5 órán át 95–100°C-on tartották. A beoltás után „becsírázott” tápközeg a zsákban 2–3 hét alatt átszövődött. A lezárt zsákok kinyitásával, magas páratartalmat biztosítva, 1 hónap múlva már leszedhető termőtestek fejlődtek. A termőre fordulás akár 3 hónapig is eltarthat. 

A pecsétviaszgomba farönkön extenzív módon is tenyészthető.




Kínában korábban sterilizálás nélkül, rövidebb-hosszabb farönkökön szaporították. Több év múlva fordultak termőre. Ez az extenzív módszer felgyorsíthatóvá vált, ha a kb. egynegyed méteres farönköket fóliába helyezve sterilizálták és ezután oltották be micélium-darabkákkal. Az átszövődés után a farönköket függőlegesen a talajba ásták úgy, hogy a termőtest-kezdemények ne hatolhassanak a talajba. A nedves talajból viszont hasznos tápanyagokat közvetített a korhadó farönk. Ezzel a „félig intenzív” módszerrel arányos, egészséges és szép termőtesteket nyertek.
Ma már, az előbb vázolt eredményekre alapozva alakultak ki a modern észak-amerikai (USA, Kanada), kínai vagy akár a DXN honlapján is olvasható malajziai intenzív technológiák.



Ezek során a tápközeg (táptalaj) fő összetevője például a tölgyfa fűrészpora (80–90%), további összetevője durva gabona (pl. búza) korpa (10–20%). A megfelelő kémhatás biztosítása céljából 1–2% kalcium-karbonáttal egészíthető ki a tápközeg, továbbá serkentheti az átszövődés intenzitását kb. 1% szacharóz hozzáadása. A közeg nedvességtartalmának el kell érnie a 70%-ot. Az így összeállított táptalajt hőálló polietilén zsákokba töltik, majd vattadugóval lezárják. Ezt 15 percig 120°C-on történő hőkezelés követi. A beoltás általában főzött gabonaszemcsírával történik úgy, hogy rázatással a csírákat egyenletesen elkeverik a közeggel. Ezután az egyenletes és intenzív átszövődéshez legalább 30°C-os hőmérséklet szükséges. A folyamat nem fényigényes, akárcsak más, termeszthető gombáknál. Viszont az átszövődést követően és a dugók eltávolítása után a termőtestek képződéséhez okvetlenül szükséges az oxigént biztosító, jó levegőellátás, a szén-dioxidot eltávolító, jó szellőzés, továbbá 90–95%-os páratartalom, 20–25°C-os hőmérséklet és 200-500 lux fény. A termőidőszak alatt az optimális fény mennyiség 500–1000 lux. Ennél magasabb hőmérsékleten a termőtest vékony, deformált, rossz minőségű. A szellőztetés mérték az intenzív termőtest-növekedés idején igen fontos, a szén-dioxid a levegőben nem lehet több 0,04–0,05%-nál. Ebben a szakaszban a légtér páratartalmát rendszeres párásítással kell biztosítani.




A termesztés idején az apró termőtest-kezdemények (primordiumok) ujjszerűek, fehéresek, egyre gyorsabban növekednek. A tönk az alapi részen színesedik, fényesedik, majd a tönk csúcsi része oldalról ízesülő kalappá szélesedik. A fiatal kalap széles, általában vese alakú. A szélén tovább gyarapodik, amit a fehér szín mutat. A tönk felé közeledően a felület egyre sötétebb lesz. Eleinte sárgásbarna, majd vöröslő vagy vörösbarna. Éretten lakkszerűen fényes, tönkje sötétbarna. A kalap csöves termőrétege (bazidiospórákat képező himénium) halványabb, de az idősebb példányokon többé-kevésbé vastag és barnás színű.
A kiszáradt, könnyű termőtest kemény, szívós állományú. Valóban olyan, mint a kihűlő és megszilárduló pecsétviasz, azonban nem törékeny. Teljesen kiszáradva is megőrzi alakját, színét és biológiai értékét! Szárazanyag-tartalma 80% körüli.




Termesztés során a tápközegben maradó tönkök jobban növekednek, mint az oxigénben gazdagabb és szén-dioxidban szegényebb légtérbe jutó példányoké. Ha nem megfelelő a páratartalom, nem képződnek vese alakú, „szabályos” kalapok, sőt el is maradhat kialakulásuk. Kedvező feltételek mellett a hosszirányú tönknövekedés helyett inkább agancsszerűen tagozódik a kalap, miközben egyre jobban terebélyesedik.

Magyarországon úttörő kísérleti eredmények születtek Balázs akadémikus útmutatásával a Budapesti Corvinus Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékén és a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetben, ahol több távol-keleti gomba domesztikálásának elméleti és gyakorlati kérdéseit vizsgálják. A pecsétviaszgomba termeszthetőségének kutatásában jelentős eredményeket elérő Maszlavér (2005) több éves munkával bizonyította, hogy a genotípusok eltérő módon értékesítik
a különféle tápközegeket. Számos törzs tiszta tenyésztésére különböző összetételű táptalajok voltak alkalmasak. A keverékekben más és más arányban vett részt csertölgy, bükkfa, feketefenyő vagy nyárfa eredetű fűrészpor, továbbá búzakorpával vagy búzaszalmával dúsított adalék. Legtöbb esetben a bükkfafűrészporos táptalajkeverék adta a legjobb termesztési eredményeket, a legnagyobb mennyiségű termőtesttömeget. Elvileg tehát nincs akadálya, hogy Magyarországon is termeszthessünk pecsétviaszgombát.”
Ezek után mindenki maga döntse, mit vásárol és hol!

Mindegyik termék kiváló és hatékony, és az Organo Gold ganoderma kapszula, a DXN RG és GL kapszula, de a GanoExcel, Tiens vagy a Dr, Tihanyi illetve a Varga Gábor féle ganoderma termékek is kiválóak.
Ez a cikk csak arra mutat rá, hogy a kiválóságunkat nem azzal kell bizonyítani hogy a többieket lekicsinyeljük, hanem azzal, hogy esetleg valós terméktapasztalatokkal támasztjuk alá a termékeink hatékonyságát. Aztán mindenki döntse el, hogy hol és mennyiért hajlandó megvenni ezeket a ganoderma termékeket. Illetve azt is mindenki eldöntheti, hogy milyen formában akarja fogyasztani, hisz például a DXN –nél nem csak kapszula formában, hanem porként is kapható, illetve kávéba, kakaóba, teába keverve is fogyasztható, sőt krémek, kozmetikumok formájában kívülről is a testre vihetők gátolva az öregedési folyamatokat.
Ha DXN ganoderma termékeket szeretnél magas hatóanyagtartalommal alacsony áron akkor itt regisztrált vásárlóként megveheted vagy ha nem regisztrálsz akkor szólj és segítek beszerezni azt.
Nagy Gábor http://wellnesskavehaz.hu/termekek 



2012. augusztus 28., kedd

DXN vagy Organo Gold vagy Gano Excel ganoderma?


A vadon növő ganoderma nagyon ritka, és nehéz begyűjteni. Ha valaki véletlenül rá is bukkan, a hatása szinte mindig elvész a gomba öregedése miatt, hiszen olyan keménnyé válhat, mint a bőr. Akár mérgező is lehet. Mivel a begyűjtése rendszertelen módon történik, bármiféle minőségellenőrzés teljesen lehetetlen.
1970-ben a Kiotói Egyetem Élelmiszertudományi Kutató Intézetének egyik technikusa, Mr. Yukio Naoi sikeresen alkalmazta a „spóraszétválasztó termesztési módszert” a ganoderma termesztésére. A módszert 1975-ben vezették be Ázsiában. Mivel a klíma és a talaj rendkívül kedvező, ez az eljárás mára széles körben elterjedt.
A DXN-t - a világhírű Indiai Institute of Technology-n diplomázott - Dato'dr. Lim Siow Jin alapította 1993-ban. Szenvedélyes érdeklődése a gombaemberi egészségére gyakorolt jótékony hatása iránt elvezette őt a ganoderma gomba csodálatos világába. Kutatási eredményei elindították azon az úton, hogy a gyógynövények királyának tartott ganoderma - vagy más néven Lingzhi -gomba, gyógyító tulajdonságait az emberek egészségmegőrzésének szolgálatába állítsa.

Ganoderma termesztéssel foglalkozó cég több száz is van csak Malaysiában is, de a nagyüzemi termelést, és a hatóanyag-kivonás szabadalmaztatott technológiáját Dr. Lim dolgozta ki és valósitotta meg, s az ő keze alatt lett a DXN a világ legnagyobb ganoderma termelő vállalata, Malaysia legnagyobb MLM exportöre, és a világ 28. legnagyobb MLM cége 2012-re!

Az 1993-ban indult kutatókból és hálózatépítőkből álló csapatból 1995-ben vált ki az a néhány ember akik késöbb megalapitották a Gano Excel céget, ami szintén nagyra nőtt, és szintén azt hirdeti, hogy ők a legnagyobb ganoderma termelő cég a világon. Üzletileg és az online jelenlétet figyelve úgy tűnik, hogy a DXN inkább az ázsiai térségben míg a Gano Excel az Amerikai kontinensen tölt be vezető szerepet. 2003-ban Bernie Chua részt vett a Gano Excel üzlet fellendítésében vezetőként. Azonban 2008 szeptemberében már elhagyta azt és Shane Moranddal és más nagy vezetőkkel megalapította az Organo Gold nevű szintén ganodermás MLM céget, aminek vezetésében és filozófiájában már sokkal nagyobb teret kaptak nem ázsiai vezetők is, és az ázsia gondolkodásmód és üzletvitel helyet, sokkal nagyobb teret kapott az amerikai hozzáállás és üzleti szemlélet és a pénz és siker orientált szemlélet! Szubjektív véleményem, hogy a DXN és a Gano Excel sokkal nagyobb hangsúlyt tesz a termékekre, és a „gyógyításra” míg az Organo Gold sokkal inkább a pénzről a meggazdagodás oldaláról közelíti meg az MLM-et!

A DXN sokkal nagyobb hangsúlyt tesz arra, hogy termékei minél olcsóbbak elérhetőbbek legyenek mindenki számára, így például egyszerűbb csomagolást alkalmaz, míg az Organo Gold nagy hangsúlyt tesz az exluziv megjelenésre, csomagolásra s emiatt és a sajátos marketingterv miatt a termékek ára néhol a duplája mint a DXN hasonló termékeié!
Ezen a 3 cégen kívül még vannak Amerikában más ganodermakávés MLM cégek is mint például a Healthy Coffee vagy a Sereni Gy !
Ahogy az Adidas és a Nike és sok más sport márka jól megfér egymás mellett a piacon, így a ganoderma kávés cégek is mind kiváló termékeket adnak fogyasztóik kezébe!
Az, hogy például Magyarországon melyik céghez csatlakozik az ember, mindenki maga dönti el a saját szempontjai alapján.  Ez lehet a szponzor személye, a cég iránti bizalom, a termékek ára, az üzletépítést segítő eszközök stb!
Mivel én a DXN hálózatát építem, ezért ennek előnyeit ismerem és képviselem a többiekről nem mondok véleményt!

A DXN előnyei Magyarországon:
A DXN, malajziai központjából irányítva sikeresen megvalósítja a "One Dragon", "One World One Market" and "One Mind" koncepciót. A DXN a gomba termesztésétől, feldolgozástól, egészen a fogyasztók felé irányuló marketing tevékenységig a teljes folyamatot felügyeli. A DXN világszínvonalú vezetési rendszere, kutatási és fejlesztési tevékenysége és csúcsminőségű termékei garantálják a DXN vállalat és munkatársainak sikerességét. A DXN a világ direkt értékesítő vállalatai közül az előkelő 28. helyet foglalja el. A DXN ganoderma ültetvény számos különleges és fontosjellemvonással büszkélkedik a csúcsminőségű ganoderma termesztésben.








 Ezek a különlegességek a következők:
-  Megfelelő Klíma - forró és párás környezet 26-27 C fok hőmérsékleti tartományban.

-  Tiszta víz - 7.0 7.9 pH fenntartásával

-  Friss levegő - az ültetvény messze van a lakott, szennyezett területtől,      hogy biztosítsák a méreganyag mentességet termékeinkben

-   Bio termesztés - természetes anyagokat úgy, mint rizs pelyvát és fűrészport használnak, rovarölőszerek és szteroidok nélkül. Ezzel a módszerrel,  több mint 200 fajta elsődleges és másodlagos szert állítanak elő, úgy mint enzim, koenzim, aminosav, vitaminok, szénhidrát és más nyomelemek amelyek megjavítják és fölerősítik a gomba minőségét, mennyiségét, növekedését és ellenálló képességét a kártevőkkel szemben.

-   Szövet kultúra módszer - 2 millió ganodermát termelnek csúcs minőségű,  egyszerű anya ültetvényen.

-  Felfüggesztett Elrendezési Módszer - azért használják, hogy a nemkívánatos dolgok ne kerülhessenek érintkezésbe a ganodermával, így annak   növekedése biztosított.


-   A DXN ganoderma ültetvénye 70 hektáros területen fekszik. Ez a legnagyobb ültetvény Malajziában, és a legelső, amelyik megkapta a MS ISO 14001:2004 tanúsítványt a Lloyd's Minőségbiztosítótól 2000 júliusában. Ez a tanúsítvány is biztosítja, hogy az összes ganoderma művelési folyamat megfelel a MS ISO 14001:2004 szabványnak, és kielégít minden, a Környezetvédelmi Minisztérium által támasztott követelményt.

-  2007 novemberében a Mezőgazdasági Minisztérium akkreditálta a DXN Lingzhi ültetvényt a Malajziai Biotervbe, ami azt jelenti, hogy megfelel az MS1529:2001 szabványnak és az Okleveles Bioültetvény követelményeinek is. Ezek a szabványok az egész világon elismertek, magasabb rendűek mint a csak Amerikában elnyert elismerések, minősítések. A DXN termékei 100%-ban szerves ganodermát tartalmaznak, és a bio követelmények a viztől a táptalajig és „trágyázásig” mindenre kiterjednek.

-  A DXN gyógyszerészeti gyár 34.000 négyzetméteren terül el és világszínvonalú berendezésekkel szerelték fel. Ez az első ganoderma feldolgozógyár Malajziában ami megkapta a TGA (Gyógyhatású Termékek Nyilvántartásba Vétele) oklevelét az Ausztrál Egészségügyi Minisztériumtól és a Lloyd's Minőségbiztosítótól megkapta a MS ISO 9001 2000 oklevelet 1999 szeptemberétől.A legelsők között kapta meg a GMP (Jó Gyártási Gyakorlat) oklevelet a Maláj Egészségügyi Minisztérium Nemzeti Gyógyszerészeti Hivatalától.


- A két DXN kávé feldolgozó gyár a 42.000 négyzetméteres beépített területtel és világszínvonalú létesítményekkel ahol étel és italtermékeket állítanak elő.

- A kutatás és fejlesztés a DXN küldetése, hogy biztosítsa a csúcsminőségű termékek gyártását. Ez a DXN közös erőfeszítése a kutatás fejlesztésében oda vezetett, hogy a vállalat termékei megfelelnek a legmagasabb nemzetközi szabványnak és annyira természetes eredetűek amennyire csak lehetnek.

- DXN Holding Bhd. Laboratórium Osztálya 2006. július 17-én megkapta a MS ISO/IEC 17025 Akkreditációs Oklevelet a műszaki megfeleléséért,meghatározott műveleti hatóköréért és a laboratórium minőség kezelőrendszerének működéséért.



A DXN üzleti lehetőség mellett sok dolog szól:
-  Elsősorban nem a gyors meggazdagodás a fő üzenet, így a marketingterv és az indulás nem a nagyértékű kezdőcsomagokra és nem nagy összegű elvárt havi forgalmakra épít. A cég fő üzenete, hogy mindenkit felnőtt emberként kezel, és nincsenek ezért beépített kényszerek, kötelező elvárások, bárki belekezdhet egyszeri 5000Ft-os regisztrációs díj befizetésével és egy termék megvásárlásával!

- A DXN vezetése mindenki számára elérhető, Budapesten van a központi iroda, és több vidéki nagyvárosban vannak service centerek lerakatok, ahol ingyen – szállítási költség nélkül – lehet átvenni a termékeket!

- Jelenleg a legnagyobb termékválasztékot biztosítja a konkurenciához képest. Az alap ganoderma kapszulák, kávék tea és kakaó mellett – ami a többieknél is van – a DXN bőséges választékot kínál más gyógygombákból pld Cordyceps, oroszlánsörénygomba, illetve Spirulina és Noni is van a választékban. Emellett a kozmetikai és higiéniai paletta is széleskörű aloés és ganodermás alkotórészekkel.

- Mivel a teljes termelés, termesztés, feldolgozás, csomagolás, kutatás, szállítás a cég kezében van, nincs külső beszállító, ezért a legjobb árakon is tud dolgozni a cég! Mivel a DXN fogyasztói hálózat elsődlegesen a stabil állandóan növekvő forgalomra épít, ezért előbbre való szempont, hogy sokan tudják havonta megvenni a termékeket, mint az, hogy az üzlet építők mennyit keresnek! A DXN nem a gyors meggazdagodás üzlete, hanem a kiszámítható stabil növekvő fogyasztói hálózat és az egyre növekvő passzív jövedelem forrás a jellemző rá! Az emberek nem azért veszik a termékeket mert az a jutalékfelvétel feltétele, elvárás és üzleti érdekük, hanem azért mert szeretik, és akkor is megvennék ha ennyiért üzletben árulnák, az üzleti lehetőség nélkül!

- A DXN európai szervezete vezetése olyan professzionális online eszközöket ad ingyenesen a tagok számára már 13 nyelven amivel az egész világon tudják építeni hálózatukat akár otthonról a számítógép mellett!

- A DXN családias jellege, rendezvényei egyediek, sokkal több bennük az emberi családias elem, mint a marketingfogások, az „amerikás show” jelleg, adrenalinszíntnövelő pár napig tartó külső motiválás, felpörgetés!

-  A DXN-hez ezért nagyon sok olyan ember csatlakozott és csatlakozik akik más MLM-re sohase voltak nyitottak, és akiket nem elsősorban a pénz érdekel, akiket nem fog meg az, hogy ők is milliomosok lehetnek, de szívesen vesznek részt a terjesztésben, és abban, hogy másoknak segítsenek az egészséges életmódban esetleg a gyógyulásban illetve szívesen vesznek részt rendezvényeken, baráti összejöveteleken.

Összességében a DXN egy mindenki által egyszerűen elindítható vállalkozás, óriási online támogatással, nagyszerű szponzorokkal és verhetetlen árú és minőségű termékekkel!

Akinek pedig más a véleménye azok számára ott van a többi cég lehetőségként!


Az Organo Gold termékek árai nehezen megtalálhatóak még jelenleg az interneten így csak a kevés meglévő forrásra hivatkozhatunk, ami szerint például:

Black Coffee  7500Ft Gourmet Latte 7500Ft  Gourmet Cafe Mocha 8700Ft stb...

A Gano Excel termékek árai még nehezebben megtalálhatóak online, így talán a fekete kávé ott 3750Ft ba kerül.

A DXN termékek árai minden céges webáruházban megtalálhatóak, lásd:

DXN Black Coffee 3425Ft  3 in 1 3545Ft Mochacsino 4450Ft ...stb
A termékek már aznap helyben megvásárolhatóak sok helyen, vagy utalás esetén már másnap kiszállítják a Magyarországi irodából, lerakatokból!


A dobozok tartalma mindegyik cégnél  nagyjából azonos, a szinte egyforma gramm mennyiség van vagy 20 vagy 30 tasakra szétosztva!


Mindenki döntse el hogy melyik céget, termékeket és üzleti lehetőséget választja !

DXN vagy Organo Gold vagy Gano Excel, esetleg Sereni Gy, vagy a Healthy Coffee?

Ha a DXN-t választja, keressen meg bizalommal a legjobb árakért, és a legjobb üzleti lehetőségért, szponzor vonalért!
Nagy Gábor ESSD

2012. március 20., kedd

Mitől gyógygomba a gyógygomba?

network.hu
Mitől gyógygomba a gyógygomba?
A gyógygombáknak nagyon sokféle egészség segítő hatást tulajdonítanak. Ez a bennük található béta glukánoknak köszönhető, amelyek egy jelentős csoportja antibiotikus hatású, más béta glukánok a ráksejteket képesek elpusztítani, de van olyan béta glukán csoport, amely az immunrendszer hatékonyságát javítja. Vannak béta glukánok, amik égési sérüléseket gyógyítanak, van olyan béta glukán csoport amelyik a cukorbetegséget gyógyítja és bizonyos béta glukánok a radioaktív sugárzás káros hatásait is képesek mérsékelni. A gyógygombákat már évezredek óta használják a hagyományos kínai orvoslásban és Japánban. Toxikus mellékhatásaik nincsenek és egyre többen köszönhetik egészségüket vagy javulásukat a gyógygomba készítményeknek.
A gyógygombák gyógyító hatását elsősorban a bennük lévő poliszacharidokkal magyarázzák. A poliszacharidok összetett szénhidrátok, azaz összetett cukrok. A cukrok nagyon sokféleképpen kacsolódhatnak egymáshoz, sokkal több és bonyolultabb molekulaféleséget képezhetnek, mint pl. a fehérjék. A sejtjeinket alkotó fehérjék nagy része cukormolekulához kötődve működik, amelyek meghatározó szerepet játszanak sejtjeink működésében, ingerfelvevő és –leadó mechanizmusaiban. A sejtjeinket elcukrosodott fehérjékből álló külső köpeny borítja, ami a sejtek közötti kölcsönhatásokat alapvetően meghatározza. A gyógygombák poliszacharidjai a sejtek közötti kölcsönhatásokban játszanak meghatározó szerepet. Amikor egy sejt belső szerkezetében változás következik be, a külső szénhidrát fehérje köpeny szerkezete megváltozik. Ezt érzékeli immunrendszerünk és a károsodott sejtet kiiktatva, előzi meg a nagyobb bajt (pl. rákos elfajulás). A ráksejtek nagy hányada képes a külső köpenyét úgy alakítani, hogy az immunrendszert megtévesszék, ezáltal ellenük hatékony immunválasz nem alakulhat ki. A gyógygombák poliszacharidjainak egy része képes hozzákötődni ezekhez a megváltozott külső köpeny mögé bújt tumor sejtekhez, mintegy megjelölve azokat. Ennek következtében a daganat sejtnek már sokkal nehezebb elbújnia az immunrendszer elől. Leegyszerűsítve a rákos megbetegedések elleni küzdelemben az immunrendszer és a poliszacharidok harcolnak a daganatsejtek ellen. A pontos mechanizmus feltárásának még csak az elején járunk.
Japánban a gyógygombák bizonyos poliszacharidjait elismert tumor gátló gyógyszerré fejlesztették, ez a Krestin, amelynek költségét fedezi az állami egészségügyi biztosítás. Ez a gyógyszer poliszacharid-K csoportot, fehérjékhez kötött poliszacharidokat tartalmaz, amelyet az immunrendszer működésének erősítésre használnak a rák kezelésében néhány európai országban, Kínában, Japánban és Ausztráliában. A Krestint adjuváns terápia részeként alkalmazzák a rák gyógyításában, daganatos betegek terápiájában. Adjuváns kezelés során általában több gyógyszert kombináltan alkalmaznak. Az in vitro, in vivo és a humán klinikai vizsgálatok előzetes eredményei bizonyítják a gyógyszer hatékonyságát a gyomor, nyelőcső-, vastagbél-, emlő-és tüdőrák adjuváns kezelésében, ugyanis a poliszacharid-K csoport gátolhatja a rák kialakulásának különböző mechanizmusait. A humán klinikai vizsgálatok arra utalnak, hogy a gyógyszer hatással lehet a rák kiújulásának megakadályozásában adjuváns terápiában és in vitro és humán vizsgálatokban gátolt bizonyos rákos sejtvonalakat. Daganatos betegek kemoterápiájában kiegészítésként alkalmazva növelte a rákos betegek túlélési idejét. Randomizált (véletlenszerű, véletlen mintavétel), kontroll vizsgálatok alapján a következő típusú rákos megbetegedésekben értek el eredményeket: gyomorrák (meta-analízise 8,009 beteg), colorectalis rák (randomizált, kontrollált vizsgálatban 448 beteg), kis-sejtes carcinoma, nem-kissejtes carcinoma. Vegyes eredményeket értek el a következő ráktípusokban: emlőrák, veserák, leukémia.
gyógyggombák poliszacharidjai nemcsak a rák gyógyításában, daganatos betegségek terápiájában használhatóak fel, hanem biztatóak az autoimmun betegségekben gyakorolt hatásuk is. Az autoimmun betegségben, az immunrendszer hibás működése miatt az egészséges, ép sejteket kezdi el pusztítani. A gyógygomba poliszacharidok immunmoduláns és immunstimuláns, azaz immunrendszert erősítő és támogató hatásait jól hasznosíthatják vírusos és bakteriális fertőzések kezelésében is.
A gyógyggombák nagy mennyiségben tartalmaznak ásványi anyagokat, nyomelemeket, mikroelemeket. A gombák kevés nátriumot, viszont sok káliumot és foszfort tartalmaznak, ezért jótékony lehet a használatuk magas vérnyomásban szenvedőknél. A gyógygombák rendszeres fogyasztása magas vastartalmuk miatt a vashiányos vérszegénység kialakulását előzheti meg. Sok cinket és mangánt tartalmaznak. A cink szervezetünk valamennyi sejtjében jelen van. Létfontosságú szerepet tölt be a vércukorszint szabályozásában, a sejtek anyagcsere folyamataiban, a nukleinsavak és fehérjék szintézisében azaz a sebgyógyulásban, növekedésben. A mangán olyan ásványi anyag, amelyre az emberi szervezetnek csak kis mennyiségben van szüksége. Mégis számos élettani folyamat fiziológiás működéséhez elengedhetetlen a mangán megfelelő mennyiségű bevitele. A mangán képes a szabad gyökök semlegesítésére, ezáltal fontos antioxidáns funkciót tölt be. Egyes kutatások azt igazolták, hogy a daganatokban alacsony a mangánnal kapcsolódott SOD enzim szintje, amely arra utal, hogy a mangán szerepet játszik a rosszindulatú daganatos állapotok kifejlődésének megakadályozásában. A mangán számos, az anyagcserében kiemelkedő szerepet játszó enzim felépítéséhez és működéséhez szükséges. Az enzimműködés befolyásolásán keresztül a mangán kellő mennyisége elengedhetetlen egyes hormonok, főleg a pajzsmirigy- és nemi hormonok előállításához. Kiemelkedő a ganoderma lucidum germánium tartalma. A germánium olyan nyomelem, ami hasonlóan a szelénhez, elősegíti a nehézfémek és más mérgező anyagok szervezetből való kiválasztását.
A gombák vitamin tartalma magas mind a vízben  (C-vitamin, B vitaminok), mind a zsírban oldódó vitaminok (D, E, K, A) tekintetében. A gombák nélkülözhetetlenek a vegetáriánus étrendben a folsav és B12 vitamin tartalmuk miatt. Folsav és B12-vitamin nélkül vészes vérszegénység alakulhat ki. A folsav csökkenti a koraszülés veszélyét és szedését már a terhesség előtt ajánlott elkezdeni, mert a fejlődő embrió gerince csak folsav jelenlétében záródik le tökéletesen. Folsav hiányában nyelvgyulladás lép fel, gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkeznek. A B12-vitamin csak állati eredetű élelmiszerekben és a gombákban található meg, növényi eredetűben nem. Ez is bizonyítja, hogy a gombák közelebb állnak az állatokhoz, mint a növényekhez. Mivel növényi tápanyagokban nem található meg a B12-vitamin, vegetáriánusoknak a vészes vérszegénység megelőzése érdekében mesterségesen vagy természetes úton, gombák fogyasztásával kell pótolniuk a B12-vitamint. Legkedvezőbb módon akkor hasznosul, ha B6-vitaminnal együtt szedik. Mivel a gombákban nagy mennyiségben találhatóak B-vitaminok, rendszeres fogyasztásuk kiválthatja a szintetikus, mesterséges vitaminok szedését. B12-vitamin hiányában szinte teljesen leállhat a vörösvértestek képzése, így vészes vérszegénység lép fel, az anyagcsere-folyamatok zavarának következményeként pedig gyomor-bélrendszeri és idegrendszeri panaszok, étvágytalanság, növekedési zavarok jelentkeznek.

Hogyan segíthetnek a gyógygombák a rák kezelésében?

Folyamatosan kutatják, hogy egyes gombákat, gyógygombákat miként lehetne felhasználni a daganatos betegségek gyógyításában. Rájöttek, hogy a gyógygombák hatóanyagai általában kifejezetten nagyméretű molekulák.
A rosszindulatú daganatos sejtek működéséhez szükséges a folyamatos tápanyag ellátás. A tumor sejtek mint az élősködők a környezetüktől vonják el a szükséges tápanyagot és olyan olyan anyagokat bocsátanak ki, amik a daganatok környezetében az új ér képződést stimulálja. Viszont ezeknek az ereknek a minősége meg sem közelíti a normális erek falának a minőségét. Ezek az erek hézagosak, egyenetlen felszínűek. A normális, egészséges érfalon keresztül bizonyos méret felett semmilyen molekula nem juthat át, de a daganatot ellátó erek átengedik a molekulákat. A gyógygombák óriás molekulái a normális sejtekbe nem nagyon jutnak be, viszont a rossz minőségű daganatos sejteket ellátó erek falán könnyen átjutnak és ezáltal a tumor sejtekbe is nagyobb koncentrációban képesek feldúsulni és azok pusztulását okozni. Jelenleg a kemoterápiás szerek kis molekulákból épülnek fel, ezért a normális sejtekbe is könnyen bejutnak a normális erek falán átvándorolva, ezért nem csak a daganat sejteket, hanem a normális sejteket is károsítják.
A gyógygombákban nagy mennyiségű béta glükánt (poliszacharid) fedeztek fel. Eddig a felfedezésig úgy tartották, hogy a gyógygombák csak indirekt módon, az immunrendszer erősítésén keresztül hatnak a különböző egyéb és daganatos betegségekben. A kutatók folyamatosan tanulmányozzák a béta glükánok immunrendszerre gyakorolt jótékony és terápiás hatásait, de a poliszacharidok pontos működését még ma sem ismerjük. A béta glükánok immunrendszer stimuláló hatását minden egyes vizsgált állatfaj esetében sikerült kimutatni a földigilisztától egészen az emberig. Jelenlegi ismereteink szerint a poliszacharidok közül a béta glükánok voltak képesek minden egyes vizsgált fajnál pozitív hatást kifejteni az immunrendszerre. Japánban már 25 éve használják rákos betegek immunterápiájának kiegészítőjeként a gyógygomba alapú béta glükánokat. Ezek a poliszacharidok erősítik a szervezet természetes védekezőképességét és erősítik az immunrendszert a daganatos betegség elleni küzdelemben.
A gyógygombákat és a gyógygomba kivonatokat egyre több országban használják a rák elleni küzdelemben az immunrendszet erősítő, immunmoduláns tulajdonságaik és direkt daganat gátló hatásuk miatt. A leggyakrabban használt gyógygombák a ganoderma lucidum (reishi, pecsétviaszgomba), shiitake gomba, maitake (grifola frondosa, bokrosgomba)és a cordyceps (kínai hernyógomba). Ezeknél a gyógygombáknál az eddigi kutatások anti-tumor hatást, vírusölő hatást, gyulladás csökkentő hatást és májvédő tulajdonságokat feltételeznek.
A Ganoderma lucidum gyógygombát a gyomor, a máj, a tüdő és a bőr rákos megbetegedéseinek gyógyításánál is alkalmazzák. A Linus Pauling Institute of Science és a Medicine (USA) 250 „reménytelen” betegnek adagoltak nagy dózisban reishi kivonatot kiegészítésként terápiájukban. Megfigyelték, hogy a fertőzések csökkentek, ami annak köszönhető, hogy az antitestek termelése javult. A különböző vizsgálatok javulást mutattak a tüdőrák, agydaganat, májrák, vese-és hasnyálmirigy-rák kezelésében. Továbbá a bélráknál spontán gyógyulást észleltek. Megfigyelték még, hogy a betegek kevésbé voltak hajlamosak a gyulladásra, kevésbé hullott a hajuk és erősödött az általános állapotuk. Szakemberek tapasztalatai szerint a reishi elősegíti a megfelelő immunválasz kialakulását, csökkenti a kemoterápia mellékhatásait és védi az ép sejtek DNS-ét.
Ganoderma lucidum gomba fogyasztása alkalmas lehet az immunrendszer erősítésére, általános közérzet javítására, asztmára, cukorbetegségre, magas vérnyomásra, szív és érendszeri problémák valamint kemoterápia kiegészítő kezelésére, szexuális problémák javulásához. Az, hogy hol és milyen mértékben tud hatni sok tényezőtől függ. Ilyen a személy általános fizikai, lelki szellemi állapota, az eset súlyossága, előrehaladottsága, illetve az életmód egyéb területei pld sport, táplálkozás, dohányzás stb!
Tehát hangsúlyoznám, hogy a ganoderma nem gyógyít, nem is gyógyhatású készítmény de bizonyítottan és hatékonyan serkenti a test öngyógyító képességeit, és megadja a test ezen tevékenységéhez a szükséges és nélkülözhetetlen tápanyagokat, amit egyébként a hiányos és egészségtelen táplálkozás miatt nem viszünk be a szervezetbe!


A Ganoderma lucidum gomba fogyasztásának mellékhatásai
A pecsétviaszgomba alkalmazása során különösebb mellékhatásra nem kell számítani. A Ganoderma lucidum gomba immunstimuláló hatással rendelkezik, ezért kerülni kell az immunszupresszív (immunrendszer működését csökkentő) készítményekkel történő együttes alkalmazását. Kerülendő a Ganoderma lucidum fogyasztása véralvadásgátló gyógyszerek, Aszpirin szedése mellett, mert összeadódó hatásra lehet számítani (Shimizu és munkatársai, 1985). Nagyon ritkán a gomba felhasználása során egyéni rekacióként allergiás tünetek jelentkezhetnek.

2011. május 29., vasárnap


Pecsétviaszgomba, reishi, lingzhi, lakkostapló. Sok néven illetik világszerte a Ganoderma lucidum gyógygombát, mely a világ számos területén előfordul.
A Föld egyik legszebb gombája nevét onnan kapta, hogy kalapját és tönkjét vastag lakk réteg borítja. Kínában már 4000 éve az egyik leghatékonyabb gyógyító növényként tartják számon. Az első írásos emlékek 2000 éves múltra tekintenek vissza.

Kilenc alfaja ismert, de mára már csak a ganoderma lucidum és a ganoderma japonicum lelhető fel számottevő mennyiségben. A gomba termőteste és miceliuma (micelium=a gomba tenyésztestét felépítő fonalak szövedéke) fogyasztható, de manapság a modern termelési technológiáknak köszönhetően a micéliumot használjuk fel. A micélium tenyészet egy igen figyelemre méltó formája a lila kukoricán történő gomba tenyésztése. A vadon fellelhető termő testek igen ritkák, a múltban is azok voltak, ezért pl. Kínában, ha valaki ilyen gombát talált, annak kötelessége volt beszolgáltatni a császári udvarnak.

A korabeli feljegyzések szerint nagyon sokrétű felhasználása volt a pecsétviaszgombának, az asztmától a magas vérnyomáson keresztül az álmatlanságig használták a betegek gyógyítására. Akkoriban a gomba őrleményéből nem túl ízes teát készítettek (a ganoderma kifejezetten keserű), manapság kávéval is keverik, mert abban a keserű íz nem feltűnő. Ebben a formában azonban csak igen kis mennyiség vihető be a szervezetbe.

A pecsétviaszgomba talán Japánban a legelfogadottabb gyógygomba, melynek az alábbi hatásokat tulajdonítják:

1, vérnyomás csökkentő, nyugtató hatás - adenozin, triterpének, ganoderol A és B

2, antihisztamin szerű, allergiát gyógyító hatás - C és D típusú ganoder savak

3, vércukor csökkentő hatás - ganoderan A és B.

4, daganatsejtekre gyakorolt gátló hatás: ganodersav T és Z, valamint óriás poliszacharidok

5, koleszterin és vérzsír csökkentő hatás - ganodersav származékok

6, gyulladás csökkentő és simaizom lazító hatás

A kiterjedt szakirodalom szerint elsősorban máj-, tüdő-, gyomor-, bél-, prosztatarák és bizonyos leukémia féleségek esetében került sor olyan vizsgálatokra, amelyek alapján, főleg a távol-keleti országokban (Kína, Japán, Korea) kiegészítő kezelésként kifejezetten javasolják a ganoderma fogyasztását.

Külön kiemelik ezek a tanulmányok a ganoderma béta glukán tartalmát, és azt, hogy a béta glukánok hatékonysága C-vitaminnal kombinálva növelhető. A béta glukánok szerepe szintén nem elhanyagolható, amikor a gomba tumor sejtekre és az immunrendszerre gyakorolt hatását elemezzük.


Az ajánlott dózis általában napi 100-600 mg ganodrema por, ami kb. 2-8 g száraz gomba mennyiségének felel meg a hatóanyagok vonatkozásában. Vannak azonban olyan tanulmányok, amik 2-10 ezer mg/nap dózist is megengednek, főleg a rosszindulatú daganatos betegségek bizonyos formáinál.

Furcsa fintora az életnek, hogy egy négyezer éve ismert és használt gyógygombáról napjainkban is még milyen keveset tudunk, és ez a tudás is csak az utóbbi harminc év intenzív kutatásainak az eredménye. Persze sok más gyógynövénnyel így van ez.Évszázadok óta használjuk, de a hatásmechanizmus csak alig néhány éve tisztázott részben vagy egészben.
Irodalmi hivatkozás:

Lelley J.
1999 A gombák gyógyító ereje.
Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Monroe JA.
2003 Treatment of cancer with mushroom products.
Arch Environ Health Aug;58(8): 533-7.

Smith JE, Sullivan R.
2004 The western approach to medicinal mushrooms.
http://www.kmitl.ac.th/science/journal/jan2004/Mushrooms.pdf

Sliva D.
2004 Cellular and physiological effects of Ganoderma lucidum.
Mini Rev Med Chem. Oct;4(8):873-9